LACZÓ ZOLTÁN VINCE

1964. október 25-én, Győrben született. Alap és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd Budapesten 1991-ben jazz-előadóművészi, 1999-ben fúvószenekari karmesteri végzettséget szerzett. Marosi László növendékeként részt vett Bob Gifford, Ronald Johnson, Jan Magnus-Dahle mesterkurzusain. Zeneszerzést Bogár Istvántól tanult.
1984 és 1988 között a Rock Színház zenekarának, és különféle jazz és rock együtteseknek volt tagja. Katonaidejét – bőgősként – a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Szimfonikus Zenekarában töltötte.
1991-től Németországban színházi muzsikusként – megszakításokkal – 1994-ig dolgozott.
1994 és 1997 között a Vi-Dok Stúdió keretében készülő természet és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzője, illetve – 2001-ig – a Four Fathers énekegyüttes állandó hangszerelője. 1997-től 2004-ig a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanára. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője és zenei rendezője.
2007-ben a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanári diplomát, 2016-ban a szegedi Gál Ferenc Főiskolán Keresztény Egyház és Művelődéstörténész MA diplomát szerzett.

Laczó Zoltán Vince

Műveit 1995 óta mutatják be rendszeresen hazai és külföldi együttesek. Ezek közül kiemelkedik a Millenniumi Te Deum 2001-es bemutatója, melyet a Debreceni Kodály Kórus és a Debreceni Filharmonikus Zenekar adott elő, vezényelt: Francisco Estevez spanyol karmester. A művet Ella István vezényletével 2009-ben a Budapesti Bach Kórus is műsorára tűzte. Kompozíciói rendszeresen elhangzanak a Szegedi Vántus István Kortárszenei Napokon, az Alkotó Muzsikusok Társasága hangversenyein (2019-ig), illetve más hazai és külföldi hangversenyek műsorán. Variációk és improvizációk egy régi magyar dallamra című művét 2010. májusában Sydney-ben, az ISCM World New Music Days keretében adta elő a Sydney-i Conservatorium Big Bandje, vezényelt: Bill Motzing. Tubaversenyét 2012 novemberében Koppányi Zsolt és a németországi Musikkapelle Oberstdorf mutatta be, vezényelt: Marius Galvin. 2016. június 12-én az argentínai Córdoba városában hangzott el Első szimfóniája, egy kortárs magyar est keretében, Farkas Ferenc és Hidas Frigyes műveinek társaságában, Dr. Marosi László vezényletével. Második szimfóniáját szintén Marosi László mutatta be a győri Mai Magyar Zene Napjai című koncertsorozat keretében 2018-ban. Virágvasárnapi passió című kompozícióját a Szent Efrém férfikar tűzte műsorára, 2017. virágvasárnapján Budapesten, a Haller utcai templomban, 2019-ben virágvasárnap előtti szombaton pedig a veresegyházi Szentlélek templomban volt belőle előadás. Gitárversenyét Csáki András, Klarinétversenyét Klenyán Csaba, Zongoraversenyét Zentai Károly mutatta be 2018-ban, az Anima Musicae Kamarazenekar közreműködésével, Antal Mátyás vezényletével.
1998 óta ír színházi kísérőzenéket, zenés játékokat, melyek időről-időre feltűnnek a színházak műsorán.
Műveit az Alliance Publications Inc. (USA), a Solo Music Zeneműkiadó Budapest és a Tio-Art Music kiadó adja ki. Első szerzői CD lemezét 2014-ben, második, Versenyművek című albumát 2018-ban a Magyar Kultúra Kiadó publikálta.
Tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Jazz Szövetségnek és az Artisjusnak.

laczozoltanvince.eoldal.hu

A szerző további művei

Laczó Zoltán Vince

3 500 Ft